2016. június 17., péntek

"utolsó esély"

Talán furcsa, de a leukémia sem arról szól, hogy mindig jól vagyok. Lassan három hete gombás tüdőgyulladással küszködök. Anyukám, a húgom és a keresztanyám felváltva viselik gondom, fogják a homlokom ha hányok, borogatást tesznek rám, segítenek zuhanyozni; megkönnyítik a mindennapjaimat. Egy tüdőgyulladást leküzdeni egy egészséges embernek sem egyszerű, pláne nem nekem nulla immunrendszerrel és rengetek rákos sejttel. Ez a betegség sem arról szól, hogy az ember végig jól érzi magát és fájdalommentesen végigcsinálja az egészet.

Aztán két láz között csinálnak egy csontvelő biopsziát mert a sejtjeimnek már rég be kellett volna indulniuk, de még nem mutattak rá hajlandóságot. Tudtam, hogy valami nincs rendben, de a legrosszabb, ami eszembe jutott, hogy nem használt a kezelés ezért kell még egy. Maga az ötlet nem tetszett mert szeretnék minél előbb meggyógyulni és egészségesen hazamenni. Aztán vártam a pénteki nagyvizitet, hogy végre elmondják az eredményt. Nem kellett volna… A főorvos közölte, hogy a csontvelő eredményem nagyon rossz lett,  a sejtjeim kétharmada megint rákos és, hogy kemoterápiával rajtam már nem tudnak segíteni. Viszont szerencsémre van egy „utolsó esély” kezelés, ami országunkban nem legális. Az volt, de már nem az. Mára már csak Japánban legális. Na, erre a kezelésre kell beadnunk egy kérvényt és reménykedni, hogy minél előbb megkapom. Persze ez sem egy csodaszer, nem ígér gyógyulást, de nekem minden reményem ebben van. Mint a Gyűrűk Urában Frodóban. Ahogy a filmben mindenki Frodóban bízott, hogy elviszi és bedobja a gyűrűt a Végzet hegyébe és a gonosz eltűnjön, úgy én is arra várok, hogy a gyógyszert engedélyezzék nekem és folyassák belém, hogy minden rossz sejtem elpusztuljon. Persze az orvos azt is mondta, hogy dönthetek úgy is, hogy hazamegyek. Kapok gyógyszereket, amikkel ideig-óráig szinten tudják tartani a sejteket. Viszont mindkettőhöz az első lépés, amit el kell érnem, hogy teljesen kigyógyuljak a tüdőgyulladásból és visszanyerjem az erőmet. Nameg eldönteni mit akarok…

Amikor közölték anya is itt volt velem. Persze sírt. Én is ejtettem pár könnycseppet, de hirtelen fel sem tudtam dolgozni amit mondtak. Anyát elküldtem, hogy sírjon máshol, én ezt nem bírom hallgatni és én csak ültem és néztem ki a fejemből. Már nem emlékszem kinek mikor mondtam el, de azt tudom, hogy az egyik itteni nővér, akit nagyon megszerettem az elsők között volt. Ő tette fel a nagy kérdést, miután leírtam mit mondtak: „És Te mit akarsz?” Aztán belegondoltam és nem tudtam rá válaszolni. Megijedtem a saját gondolataimtól. 24 évesen nem tudtam tisztán, magabiztosan eldönteni, hogy élni akarok-e még vagy sem. Jöttek a hülye gondolatok, hogy milyen legyen a temetésem, írjak-e búcsúleveleket stb. Természetesen rátett egy lapáttal az is, hogy azokban a napokban voltam a legrosszabbul. Az ágyamból sem bírtam egyedül felkelni és elmenni a mosdóba.

Össze kellett szednem magamat és a gondolataimat. Biztosnak kellett lennem abban, amit akarok és elszántan bízni abban, hogy bármi történjék is, minden tőlem telhetőt megteszek. Kikértem más orvosok véleményét és elkezdtem utána olvasni a gyógyszernek. Tudtam, hogy egyedül nem fog sikerülni. Egyik ismerősöm keresett nekem új kezelőt és elkezdtem többször nadizni. Jobban odafigyelni magamra, meditálni. Hiszek benne, hogy a családom és a nadi segítségével bármire képes vagyok!

Szóval vannak napok, amikor rosszul vagyok és vannak napok, amikor egyszerűen nincs kedvem senkihez és semmihez. Nem haragszok senkire, nem vagyok bunkó az miatt mert épp nem válaszolok vagy nem veszem fel a telefont. Akkor sem ha ezt mondjuk egy-két hétig megteszem. Nem szeretem ezt a jelzőt használni magamra, de beteg vagyok. És ha épp egyedül akarok lenni, akkor egyedül akarok lenni. Nem szeretnék megbántani senkit, de szerintem ez érthető. Néha jobb ha egy kicsit hagytok, amíg helyrerakom magam, minthogy állandóan üzenetekkel bombáztok.

Összefoglalva a tüdőgyulladással még küszködök, hányok, köhögök, lázas és náthás vagyok, ennek ellenére már jobban érzem magam. A lelkemmel nagyon sokat foglalkozunk és egyre jobban haladunk. Mire ideér a gyógyszerem testileg-lelkileg erősen fogom várni és asegítségével kiírtom a rákos sejtjeimet!